2019.03.19 – Felborult autó

15.08-kor a hírügyelettől kaptuk a riasztást, miszerint a Rákóczi Ferenc utca 27. szám előtt közlekedési baleset történt, és egy autó a feje tetejére került. Csömör Öte. 3 vonult a helyszínre.

A vezetőt az autó mellett találtuk ülve, zavartan viselkedett. A vele történő kommunikáció és a szemrevételezés során súlyos sérülésekre utaló jeleket nem tapasztaltuk, de a vezető zavartsága miatt megsürgettük a mentőket. Közben biztosítottuk a baleset helyszínét és teljes útzár mellett áramtalanítottuk a gépjárművet. Mentők, rendőrség, illetve a hivatásos állomány kiérkezése után közösen felszámoltuk az útakadályt, majd az út megtisztítása után a forgalomnak átadtuk. A sérültet a mentők kórházba szállították, akinél az első diagnózis alapján cukorral kapcsolatos rosszullétet állapítottak meg.