2025.06.06-án, pénteken: a szabályokat nem követő (nekem mindent is lehet) hozzáállásnak köszönhetően riasztást kaptunk, miszerint Csömör határában ég az erdő. Kiérkezésünkkor tapasztaltuk, hogy a magánterületen fakitermeléssel egybekötött égetés történik.

A tűz átterjedt a száraz aljnövényzetre, közel 5 órán keresztül tartott az oltás, amiből éppen, hogy visszaérkeztünk, jött a következő riasztás, hogy az M0-ás autóúton kigyulladt egy autó, amit a tulajdonos már eloltott. A korábbi hosszadalmas beavatkozás és a nagy meleg miatt a parancsnok 2 órás pihenőt rendelt el, ezért ide csak a hivatásos kollégák vonultak.
2025.06.07-én, szombaton: délután az Ófalu egy részén áramszünet volt a viharos szél miatt. A Mogyoródi utca-Széchenyi utca sarkán lévő villanytrafóhoz ismét hozzáért a diófa. A fa megégett, a trafóba zárlat keletkezett, ezért 5 órán keresztül nem volt áram, ami sokaknak kellemetlenséget okozott. Tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség, de meg kellett várjuk az ELMŰ szakembereit és a kosaras autójuk kiérkezését. Az elmúlt években kb.: 6-szor vonultunk ehhez a trafóhoz ugyanezen indokból, többször felhívtuk a figyelmet, hogy a fák metszése a tulajdonos dolga legyen az magánszemély vagy az önkormányzat. Mindenki nézzen körül és rendezze a környezetét, mert az ELMŰ ígérete szerint a következő ilyen esetben kiszámlázza a kiszállás teljes összegét. Akinek kára keletkezett, kárigényét polgári peres úton tudja érvényesíteni. A tulajdonjog nem csak birtoklással, hanem felelősséggel és feladatokkal is jár!
2025.06.08-án, vasárnap: reggel 8:10-kor kaptuk a riasztást, miszerint Csömör és Mogyoród között a földút mellett egy autó van fejtetőn. A rendőrök a helyszínen voltak ők kértek segítséget, áramtalanításhoz és talpraállításhoz, a tulajdonos a borulást követően a rendszám leszerelése után elszaladt a helyszínről. Szivárgott az üzemanyag a learatott szárított takarmánynövényre, ami tűzveszélyes, egy nagyobb kiterjedésű tűz is keletkezhetett volna, ezért a helyszínt egy gyorsbeavatkozóval biztosítottuk. Az autót kerekeire állítottuk, a rendőrök az alvázszám alapján megkezdték a tulajdonos felkutatását.
Délután lakossági bejelentés érkezett 16:00 után nem sokkal, hogy a Szabadság utca- Árpád utca kereszteződésénél az Árpád utca beszakadt. Kivonultunk és láttuk, hogy a pár éve történt csőtörés helyén kimosódott az útburkolat alatt a föld. Szerencsére balesetet nem okozott, egy ott lakó időben jelezte a problémát. A polgárőrök segítségével körbekordonoztuk a beomlást. Kérünk mindenkit óvatosan közlekedjen arrafelé!
2025.06.09-én, hétfőn: 15:00-kor ismét lakossági bejelentés érkezett, hogy a Strand téren a patak meder felett egy vékony fa ágán egy macska vészjósló nyávogása hallatszik. A helyszínre vonultunk egy kihúzó létra segítségével megközelítettük az állatot, de az megijedt és még feljebb szaladt. Némi latolgatás után figyelembe véve a többi fát is, nem ennyire humánus megoldást találtunk. (Természet- és állatvédők ne figyeljenek!) A hosszú ágat, amin a cica volt bemetszettük, majd kötél segítségével a sűrű növényzetre repesztettük, ahonnan épségben, azonnal elszaladt.
További képekért, hírekért keresse fel a Csömöri ÖTE Facebook oldalát!
A Csömöri ÖTE ahol tud, mindig segít!
