Érdekes és mozgalmas nap

2025.05.14. szerda: érdekes és mozgalmas nap van ma a hátunk mögött. Az első lakossági bejelentés reggel 8:15-kor érkezett, miszerint a Szabadság út Béke tér felőli részén egy erősen ittas vagy bódult állapotban lévő fiatalember ugrál a kocsik közé.

A közterület felügyelővel és egy polgárőrrel együtt a helyszínre mentünk, ahol láttuk, hogy egy nem helyi kb. 40 éves erősen drog hatás alatt álló férfi van. Amikor meglátott minket megpróbált elmenni, a Béke téren a biztonságot nyújtó járdán feltartóztattuk, közben rendőrt és mentőt is hívtunk. Szóval tartottuk a társszervek kiérkezéséig, aminek során kiderült, hogy 3 napja folyamatosan kristályt szed, rengeteg alkoholt fogyaszt és pörög alvás nélkül. További irányított beszélgetés során elmondta, hogy több szerelt fecskendő és kés is van nála. Ezt jeleztük mind a rendőröknek, mind a mentősöknek. Megállapították, hogy az érintettet toxikológiára kell szállítani, ami hallatán a férfi agresszívvé és ellenállóvá vált, ezért segítettünk a hordágyra fektetni. Ezután a rendőrök megbilincselték, majd rögzítés után a mentős kollégák rendőri kísérettel elszállították, mi és a helyi segítők pedig bevonultunk állomáshelyünkre.

Délután 16:30-kor érkezett a második lakossági bejelentés, ami szerint 2 autó koccant az M0-ás felett a felüljárón. A helyszínre siettünk, ahol már a rendőrségi helyszínelők jelen voltak.

Tűzoltói beavatkozásra szerencsére nem volt szükség, viszont a helyszínelés teljes időtartama alatt forgalomirányítás végett ott maradtunk, így segítve a közlekedőket és a rendőrök munkáját. Ezután a gépjárműveket félreállítottuk a járdaszigetre, majd állomáshelyünkre vonultunk.

További képekért, hírekért keresse fel a Csömöri ÖTE Facebook oldalát!
A Csömöri ÖTE ahol tud, mindig segít!
Hívjon minket bizalommal, kövesse honlapunkat, Facebook oldalunkat, és ajánljon minket ismerőseinek.