Újabb köszönetnyilvánítás

2017. 05.21-én, Facebook oldalunkon az alábbi üzenet fogadott minket: „Egy újabb jó pont a Csömöri Önkéntes Tűzoltóknak! Néhány hete a szomszédunkban úgy hajnaltájt eldurrant a vízóra.

Mire reggel felfedeztük, addigra mindent elöntött a kertünkben, garázsunkban a víz. Természetesen azonnal hívtuk a DMRV hibabejelentő vonalát, és jeleztük, hogy nagy a baj, siessenek. Eltelt 1 óra, de azon kívül, hogy próbáltuk menteni, ami menthető homokzsákokat gyártottunk, tereltük az ömlő vizet, semmi sem történt. Újabb és újabb DMRV felé intézett telefonok után a Fiamnak eszébe jutott, hogy hívjuk ki a Csömöri Önkéntes Tűzoltókat. Ez bizonyult a legjobb ötletnek aznap, ugyanis, a telefonhívásunktól számított kb. 6. percben meg is érkeztek. Azonnal meg kezdték a hiba elhárítását, és nagyjából negyed óra múlva sikerült elzárni a főnyomó csövet, és megakadályozni, hogy a folyamatosan gejzírként ömlő víz további károkat okozzon.

Maximálisan urai voltak a helyzetnek, amit ezúton is szeretnék megköszönni! Nagyon megnyugtató érzés, hogy szeretett településünkön Önkéntes Tűzoltóság is segít baj esetén!

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a DMRV munkatársai az első bejelentés után közel 3 óra múlva érkeztek meg! Még egyszer köszönjük Csömöri Önkéntes Tűzoltók!”

Köszönjük az elismerő szavakat. Reméljük, hogy nem lesz ránk sűrűn szükség, de ha mégis baj történik, igyekszünk legjobb tudásunk adni. Hívjanak minket, amikor elkélne a segítség!